Mivel anya az egészségügyben dolgozik, van egy kis belátásom az egészre, szóval őszintén szólva én abszolute nem aggódtam emiatt, tényleg maximum a nagymamáimért, akikre már veszélyesebbek a mindenféle kórokozók. Anyát többször is behívták, nap mint nap 12 órákat húzott le a sok idióta ember miatt.Hogy ezalatt mit értek, vagy kiket? Azokat, akiknek közük nincs a vírushoz, nem is voltak külföldön se, van hogy Piriputtyafaszáról érkeznek egy kis náthával, de ők biztos koronavírusosak és tesztet akarnak.

Naponta több száz ilyen embert kell ellátniuk az egészségügyiseknek. Több. Százat. Pánikolnak, hisztisek, és a józan ész náluk nem létezik. Hipochonder vagyok, már a koronavírus előtt is kb fertőtlenítőben fürödtem és hurcoltam magammal mindenhová a nagy flakonosat, mert írtózom a baciktól meg a koszos mindentől is, és valljuk be tömegközlekedésen ki tudja ki után fogom meg a korlátot vagy akármit. Szóval nyilván Én nem azt szólom le, hogy óvintézkedés meg stb. De a hiszti! Annyira felesleges, de annyira. 

Igazából nem gondoltam volna, hogy idáig fajul a helyzet, és elismerem hogy komolyabb mint gondoltam, bár azért még mindig sok a felesleges hiszti. Tényleg meglepett, amikor egy hete bejelentették, hogy hát konkrétan tilos bejárnom órákra. A tanároknak is fura, nekünk is, de persze megoldjuk, mondjuk azért az első Skype session annyira kínos volt, hogy nem igaz, és természetesen csak 5-en mentünk fel, a többiek meg.. hát nem tudom. :D Nekem egyébként teljesen megfelel az oktatás ebben a formában, sőt, lehet ezt fogom preferálni. Nekem annyi meló innen beutazni, kimerít, 2-3 órával előbb kelni akkor is ha 10-re kell ,,csak" bemenni. Így meg tök nem zavar, mert bekapcsolom a gépet, a két kezem között van a forró kakaócskám, akár pizsiben is lehetek egész nap, és tengernyi időm van arra is, amit feladnak, mert míg máskor 7 után érek haza és már semmi energiám nekifogni annak amit feladtak, most lazán megcsinálom és még mindig annyi időm van, hogy tegnap már unalmamban takarítottam. Szóval egyébként nem zavar, ami frusztrálóbb az az, hogy a boltok már csak 3-ig vannak mindössze nyitva, meg hogy mennyi embernek bezavar sajnos pl a munkában. Unokanővérem kereshet új melót, a barátnőm is valószínűleg felmond így, és el sem tudom képzelni hogy még mennyien szívnak emiatt, főleg pl akik mozikban vagy múzeumokban dolgoznak.

A lényeg: mosson mindenki kezet, ne prüszköld le a másikat, ne kend rá senkire a taknyod, aki tudja kerülje a tömegközlekedést de ne pánikoljunk. Annak nincs értelme. Mély levegő, biológia órákat van idő pótolni - a koronavírus nem fog pisztolyt szegezni senki fejéhez ha a másik éppen elköhinti magát mert félrecsúszott egy falat - emiatt nem kell megverni senkit. Ha konkrétan rádköhög akkor mehet a csicskalángos, de amúgy azért tiszteljük meg egymást annyival, hogy egy-egy tüsszentésért még senkit nem vetünk a máglyára. :D

Szerettem volna mindenképpen írni valamikor a szakváltásról - vagyis arról, hogy nem szabad leragadni. :)

Ugye elég kényes téma, hiszen az ember azt hiszi, hogy ha már végre sikerült kigondolni hogy mi lenne szuper a számára és még fel is veszik, ki akar arra gondolni hogy esetleg abszolute semmi köze nem lesz az elképzeléseihez, és nem is érdekli? Vagy megutálja az egészet? Na meg ha valaki fizet is félévente, még nehezebb az egész. 

Én nem azon a szakomon kezdtem, ahol most vagyok. 2017-ben érettségiztem le, de sajnos nem sikerült minden úgy, ahogy szerettem volna, és még csak okos sem voltam - megjelöltem az ELTÉN a koreait meg a japánt, meg a Károlin is a japánt. Lecsúsztam az összesről; nem úgy csináltam, hogy harmadik helyre tettem egy alacsonyabb ponthatáros szakot, sőt.. :D De ugye van a pótfelvételi, ami azonban ha jól tudom mindig azt jelenti, hogy ha fel is vesznek, onnantól fizetősön vagy. Én a szüleim elé álltam, közöltem velük mindent, és megkérdeztem mi legyen, hiszen egyedül nem tudtam volna finanszírozni. Mondtam, hogy esetleg várok egy évet és addig dolgozok, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy inkább kezdjem el és ők majd fizetik. Így lett. 

Most azt hogy hova jelentkeztem és mire, inkább nem írnám le, mert nagyon negatív véleményem van - de ez nem azért van mert az egyetem szar, vagy a tanárok csapnivalóak. Hiszen ezen az egyetemen maradtam, és szeretem is nagyon. :) A tanárok is írtó cukik voltak mind, és mikor volt akinek írtam hogy gebasz van és lehet nem maradok, sok sikert kívántak és rettentő megértőek voltak, valamint segítőkészek. A probléma az volt, hogy szerintem új nyelvet elkezdeni egy egyetemen eléggé.. szar. Nekem nem ment, és így nem is akarnám soha. Számomra túl sok volt az elvárás, és a teher. Ráadásul nagyon kicsi volt a szakom, lecsúsztam a gólyatáborról is, és olyan szintű klikkesedés volt hogy nem igaz. Nem sikerült hónapok után sem beilleszkedni, a szak csoportja inaktív volt, és egyszerűen nem éreztem úgy, hogy ott lenne a helyem.. és ha már idegennyelv, előre is bocsánat kedves introvertált társaim :D, de muszáj nyitottnak lenni és összedolgozni. Bennem ez nem volt meg, iszonyatosan szorongtam és nem tudtam feloldódni, és hát a szaktársaim sem voltak nyitottak felém, de míg ők ott voltak egymásnak, addig én egyedül voltam. És igazából míg a nyelv tetszett, a történelme meg egyéb hozzátartó kurzusok nem kötöttek le egyáltalán. November körül írtunk egy jó nagy zh-t, lecsúsztam a kettesről pár ponttal, és a tanár nem is ajánlotta hogy újraírjam mert annyira hiányosságom volt. Ekkor ütött be az, hogy mennyire nem élvezem és hogy mennyire el akarok onnan menni. De már be volt fizetve és nem mertem elmondani otthon - aztán persze mire hazaértem kibukott belőlem, elsírtam magam Anya előtt, aki viszont végig támogatott csak annyit kért, hogy legalább nézzek olyan szakot ami érdekel, és ha lehet, ne engedjem el. Ez nagyon jól esett és a mai napig hálás vagyok azért, hogy ő az anyukám. Hiába voltam már 20 éves, kellett a támogatás és a törődés, mert nagyon el voltam keseredve. Nyilván abból a tekintetből is szerencsés vagyok, hogy ezt a családom megtudta engedni magának, és őszintén sajnálom azokat, akiknek még ez is rátesz egy lapáttal az egészre hogy ez nem opció és még a hitellel is szívhatnak, vagy saját maguknak kell megteremteni a pénzt erre. Ami egyáltalán nem könnyű..

Szóval váltottam. Mivel én egyetemen belül váltottam szakot, ezért nem volt bonyolult, de keresztféléves átjelentkezés nem lehetett - ennek ellenére engedélyezték hogy a 2018. szeptemerében induló képzésre mehessek, szóval szerintem én voltam az első kb. :D Ez már egy jóval nagyobb szak, van egy szép nagy csoportunk, felsőbbévesek & diplomásak benne, akik minden anyagot már meg is osztottak velünk az első félévben, és. teljesen más az egész arculata. Gólyatábor megint hatalmas off volt (ebben az évben ismertem meg a páromat és vele voltam elfoglalva), ennek ellenére most megtaláltam a helyem, és habár sok ideig (kb egy félév?) tartott hogy jó barátokat szerezzek, ameddig nem is volt ,,kávézós" társam, addig is legalább élveztem az órákat, aztán a többi jött magától. :) Nem ment az egész simán, de az az igazság, hogy merni kell. Össze kell szedni a bátorságunkat arra, hogy lépjünk, és merjünk változtatni. És! Sokat mérlegelni, sokat gondolkozni, esetleg a szakok mintaterveit vizsgálgatni, hogy érdekel-e amiről nagyjából szólni fog. Én sok mindent nem tudtam, se a kreditekről se semmiről, főleg hogy ugye gólyatáborban sem voltam.

És bármennyire is nehéz introvertált beszariként, muszáj egy picit nyitni. Csak legalább annyira, hogy lássák nem rosszindulatú az ember lánya, csak resting bitch face szindrómás. :) 

Jól elhatároztam magam, hogy de oda fogom én most majd tenni magam ebben a félévben! Ja, hát sikerült is.

Keddig.

Aztán azóta olyan kehes vagyok, hogy szerdán egy nyomorult órám volt, de arra sem mentem be, mert épp a taknyom-nyálam összefolyt, és fetrengtem hol lázzal, hol ,,csak" hőemelkedéssel az ágyban, és persze a kaparó torkomnak is csak a jó, kínzósan meleg tea segít, amiben van Neocitran is. Természetesen csütörtökre sem lettem jól, sőt, addigra már megfertőztem a páromat és még anyát is. Aztán mára még a sógornőm is lebetegedett, szóval az egész családból mindössze apám és a bátyám nem beteg. Mindenki más otthon fekszik és szenved.

És egyébként nekem tudni illik az édesanyukám soha, de soha nem mondja, hogy "ne menj iskolába!". Ameddig nem voltunk olyan lázasak hogy összeestünk vagy halucináltunk a bátyámmal, addig simán beküldött minket mindig az iskolába, mert ,,nem kifogás és tanulni köll, nem szabad lógni!". És MOST ő mondta, hogy ne menjek be!! Hát tisztára megvoltam lepődve. Vagy lehet már csak azért laza, mert végülis egyetem és ki nem szarja le (mondjuk én, mert egy órán kívül mindegyikre 3 hiányzási lehetőséget kapunk. Igen, arra is, ha betegek vagyunk. Nekik mindegy.) Nyilván van olyan tanár, amelyikkel lehet kicsit üzletelni hogy ne tagadja mán meg azt a nyamvadt aláírást azért, mert becsúszott egy negyedik hiányzás is, de észrevételeim szerint a legtöbb betartja és nincs megalkuvás. Na mindegy, csak ez most nagyon kiborított, hogy rögtön első héten zsebelhettem be ezt a -1 alkalmat, mikor a legtöbb órán még nem is igen csinálunk semmit. 

Na meg a másik ami felidegelt, hogy felvettem egy órát. Szabvált. Illetve, annak volt írva. A kedves Neptunon sosem tüntetik fel, hogy konkrétan a szabvál. hogy néz ki. Jó-jó, van amelyikhez tartozik leírás és tudom is értelmezni (:D), de van amelyikhez csak van egy kód, meg a neve, azt puszi-csá. Nahát az egyik megtetszett, gondoltam jó lesz, jó kis négy kredit. 5 szabad hely volt. Mondom há' fura, de jó. Aztán bementem, és ez olyan tárgy, ami egy másik szaknak a törzsanyaga, és már volt ehhez kötőden vagy 2-3 órájuk, olyanannyira nem vagyok tisztában a dolgokkal, amiket említettek, hogy az nem igaz. Szóval rögtön elkezdtem szorongani is és rosszul lenni, és még a tanár is megkérdezte hogy mi a jó francot keresek én ott, mégis miért vettem fel? Persze mindezt kedvesen, jófej volt meg minden, de azért ő is meglepődött. 

Gondoltam, péntekig van a tárgyfelvétel-leadás (ameddig ingyenes..), na ma jól leadom. Aha. Erre már nem is tudom, fizetni meg fix hogy nem fogok érte, amikor megcsinálhatom azt is hogy csak nem járok be, úgysem fogom felvenni mégegyszer. Csak... gyáhh. Mi a lóheréért nem tudják odabiggyeszteni valahova, hogy ez úgy szabvál, hogy leginkább egy szaknak?! Én ezzel sokra nem megyek és kurva sok mindent kéne bepótolnom ahhoz, hogy jussak is vele valamire. És jelenleg ezt nem igazán tudom, ill. akarom kivitelezni, mert a szerdai és pénteki nap kivételével mindennapom be van táblázva ESTE hatig. Reggeltől-estig bent rohadok, és kb 7-8 között esek haza, szóval azért na. Nem, köszi.

Egy szóval: elég szerencsétlen vagyok, de azért amúgy nem volt rossz kezdés, csak franc vigye ezt a göthösséget. Meg a fostos Neptunt.

Tegnapelőtt egy tárgyon kívül mindent sikerült felvennem, és aztán rájöttem hogy bakker. Negyedik félév. Elég sűrű lett az órarendem, és muszáj lesz megerőltetnem magam, hogy minden vizsgán át is menjek majd, mert sürget az idő és nem akarok örökké egyetemre járni, szeretnék lediplomázni csúszás nélkül. :D Fenomenális egyébként reggel hatkor azért kelni, hogy aztán 7.59-ig nyomogassam az F5 gombot. Ráadásul a szabválokról majdnem hogy lekéstem úgy, hogy mindössze 5 perce zajlott a tárgyfelvétel. (ebből pedig 5 perc maga a félév aktiválása volt..)

Aztán tárgyfelvételi oké, kész. Tegnap pedig a születésnapom volt, szóval azután hogy realizáltam hogy hogy elrepült 2 év, rájöttem arra is hogy wow, 23 éves lettem. Mondjuk már nem visel meg ANNYIRA. Tudom hogy fiatal vagyok stb, de mégis koravénnek érzem magam sokszor, és hiányoznak a gondtalan tiniévek. De aztán örülök hogy felnőtt vagyok és szabad(abb). De persze valamin mindig szorongok, most pont azon hogy ATYA ÉG, 23 vagyok, anyámnak ennyi idősen volt már férje, gyereke, én meg még a padot koptatom. Fiatal anyuka szeretnék lenni, szóval 21 éves korom óta állandóan ezen görcsölök hogy jajj mikor jutok el odáig? Aztán ha ezt kipipáltam, jön a következő félelmem, hogy de mivan ha eljutunk oda párommal, aztán problémák lesznek ezzel, stb. Mert hát én nagyon szeretnék egy gyerkőcöt (legalább) kitolni, és fasza kis embert nevelni. Sóginőm meg unokanővérem meg úgy vannak vele hogy ,,ha jön jön, ha nem, akkor nem" de én nem tudom így felfogni, szóval ez ilyen görcs marad bennem míg el nem jutunk odáig hogy erre választ kapok. (+ ugye hipochonder is vagyok szóval mindig elképzelem hogy nekem mindenféle bajaim vannak és ez meg az lesz..)

Egy újabb nap, egy újabb vizsga. Ismétlővizsga. Egye kukac. Mindenesetre remélem most sikerült, drukkolásokat szívesen fogadom, rám fér. A múltheti idegbaj után ez a hét egész nyugodt - tegnap bébiszitterkedtem, ami egy ideig jó volt, aztán, hát. Rájöttem hogy jó, mégse akarok egy ideig gyereket. Perpill úgy érzem ezt most nem bírnám mindennap csinálni, de amúgy is alább hagyott a babaláz mostanság. A hormonjaim van hogy azért beindulnak és hirtelen teherbe akarok esni, de már egész gyorsan sikerül leküzdenem ész érvekkel. Persze ennek biztos köze van ahhoz is, hogy a párom sok családi szarja után jelen pillanatban nem akarnék szülni, mert egy gyerekhez rengeteg segítség is kell, és az gáz hogy csak az én családom támogatna, nem akarom őket terhelni. Szóval majd ha anyagilag tuti úgy állunk, esetleg akkor. 

Sajnos annak ellenére hogy ez a hét jobb, ez sem volt feszültségmentes. A nagypapám kórházba került még múlthét pénteken. Egy ideje betegeskedett, és hát mivel remek a magyar egészségügy, a háziorvosa megoldotta még pár hónapja annyival hogy jah, tüdőgyuszi, tessék antibiotikum. Minimálisan ránézett aztán el is intézte ennyivel. Antibiotikum. Még jó, hogy anya nővér és több esze van - érezte hogy valami nem oké, hallotta hogy papámank víz van a tüdejében, és nem volt megelégedve a háziorvos válaszával. Jól is tette. Rögtön intézkedett, CT, röntgen, miegymás, sorra elintézte neki. Az eredmények nem lettek jók, a fél tüdeje nem működik, valószínűleg hörgőrákja van, de a szövettanra vár a doktor hogy megmondja mi is pontosan a probléma, mármint hogy gondolom milyen típusú vagy mittudomén, nem vagyok orvos, de lényegében hogy hogyan lehetne kezelni ezt. Ugyanis az egész jobb tüdeje (vagy bal? a lényeg, hogy a fele) befuccsolt. És a háziorvos erre antibiotikumot írt fel. Fel sem tűnt neki a fulladása, a víz a tüdőben, és a többi. Pénteken ment valamelyik másik vizsgálatra papám, amikor is ledugnak egy tükröt a torkodon. Akkor omlott össze teljesen a tüdeje egyik fele. Szóval hála a magasságos jó égnek, hogy éppen kórházban volt, és megtudták menteni! Persze ezzel még nincs semmi megoldva, mert valahogy kezelni kell. És akármilyen kezelés, a tüdeje sosem lesz a régi, sőt. Oxigénpalackok társaságában kell leélnie az életét innen keresztül.. és csak reménykedhetünk hogy nincs áttét és jól kezelhető. 

De persze, az antibiotikum biztos segített. Pff. Az a szomorú, hogy meg sem lepődök ezen. Mikor anno mozogni sem tudtam a fájdalomtól és ügyeletre kellett mennem, az orvos alig nézett rám. Az hogy nem szartam magam össze a fájdalomtól annak köszönhető, hogy anya tudta hogyan kezeljen, mit adjon, stb. Szóval ha nincs valaki a családban, aki egészségügyis, akkor már többször is nagyon szar helyzetben lett volna a család. 

Gyáh. Hogy gyors témát váltsak mert nem szeretem ezeket túlbeszélni, jöjjön egy kisebb problem ami elteri a figyelmem a nagyobb problemről.. Ugye le szeretnénk költözni a családom telkén lévő kisebb lakásba. Na igen, csak ez konkrétan egy garázsban van. Szóval az ablakok, üvegajtó előtt fal van, fedettség. Aka: hiába van ablak, baromi sötét van. És uutááálooom. Lett tetőablak, de alig ad rendes, szép fényt. Böngészek össze-vissza neten, hogyan lehetne orvosolni, mert én gyűlölöm a sötétséget. Szeretem mikor süt a nap be a szobámba, ahogy az arcomon érzem a nap ragyogó, sárga sugarát, és persze imádom a kilátást. Nem tudom hogyan vegyem rá magam, hogy lemondjak erről, mert az, hogy ott nincs fény jó darabig nem orvosolható, pedig már a nyáron be kéne költözni és sok munka is van már benne. Meg pénz. És még kész sincs. Szóval ha valakinek akármilyen tippje-tanácsa van egy ilyen esetre, akár arról hogy ilyen szituban hogyan lehetne ,,beinvitálni" a természetes fényt, vagy akár arról, hogy hogyan fogadjam el, netalántán szeressem meg, mittudomén. Bármi jól jönne. :( A legjobb, hogy mikor tényleg keresgélek neten tippeket vagy valami, tökre szép, baromi nagy ablakos lakásokat mutatnak, és annyi a nagy ötlet, hogy kicsit rendezd át a szobát, fesd világosra, cseréld le a sötét függönyt, és vágd le a fát az ablak előtt.. kösz.