The Ballad Of Mona Lisa2020.02.21. 22:29
Nos, a kis lelkifröccsöm után sikerült lenyugodnom és átgondolnom a dolgokat. Nem költözök sehova, maradok itt, és befogom a pampulámat, mert felesleges dolgokon kúrom fel magam, aminek semmi értelme.
Hogy rögtön krediteléssel kezdjek: elkészültem az oldal legújabb kinézetével, inspirációt Thea & Volcano Designs gyönyörű munkái adtak, szóval köszönöm nekik! Illetve bannermentesítettem is mert már irritált a bannercsík - ezt most Roxie és Anne versenyének köszönhetően tudtam kivitelezni, amit el sem hiszek. :) A versenyük első helyezettje lettem, hihetetlen megtiszteltetés. Az első verseny amire jelentkeztem, egyébként nem szeretek nevezni mert sosem érzem magam biztosnak a munkáimban, de ez most adott egy kis löketet afelé, hogy ne fossak annyira mindentől. Szóval köszönet a GP-Spotlight-nak is, nem csak a verseny miatt, hanem a lányok közösségmentése & kedvessége miatt is!
Eme fejleményeken kívül, hát. Két nap kivételével reggeltől-estig iskolában vagyok, és most kivételesen próbálok tényleg koncentrálni és (nagyjából) maximumot nyújtani. Ez azzal jár, hogy nagyon elfáradok és úgy este 7-8 körül hazaérvén sok mindenre nincs már energiám. Egyébként még nem is az a rossz, hogy bent gubbasztani estig.. hanem hogy még a hazautazás is 1 óra. Ma mondjuk jó volt, mert kivételesen nem későn végeztem, hanem 12.30-kor!! és még Mekibe is volt időnk elmenni a párommal. Mondjuk a mai nap kezdete elég szar volt viszont, mert a mertóállomáson rám jött a pánikroham, bőgni kezdtem és teljesen kiadtam, szóval igazából nem is sikerült bemennem órára, viszont tudtam beszélni a tanárral, aki amúgy írtó cuki! Kár, hogy konkrétan másik épületben van a kurzus, hiszen így nem fogok mindig bejárni, pedig tényleg nagyon jól ad elő a tanár úr.
Igyekszem amúgy több bejegyzéssel jönni, meg alkotni is, de közben tanulni is kell, és meh.. sőt, még dolgozni is kellene, mert teljesen le vagyok égve. Meg bepótolni a Vikingeket.. meg kockulni. Hjajj.
|